“Azt várjuk el a nőktől, hogy olyan anyák legyenek, mint aki sosem dolgozott, és közben úgy dolgozzanak, mint akiknek sosem volt gyermekük”, állítja az amerikai szállóige. Úgy látom, ez sajnos túl könnyen fordítható magyarra…

Mert ez a kétszínű gondolkodás sajnos átszövi a mindennapjainkat. Az anyák igyekeznek kitörölni a szülési szabadság nyomait is az önéletrajzukból, hogy bejuthassanak egyáltalán egy interjúra. Sajnos a gyerek nettó hátrány a nőnek, bizonyos felmérések alapján pedig nettó előny a férfinak. A férfival szemben a munkahely és a klasszikus apaszerep elvárásai azonosak: dolgozz, amennyit csak bírsz, keress, amennyit csak tudsz. Persze ez még inkább megnehezíti azoknak az apáknak a dolgát, akik szeretnének eltérni ettől, és más balanszot keresnének a túlórák rovására.

Látszólag egymás mellett, mégis kimondatlanul más pályán versenyezve

A dolgozó anyákat azonban, bárhonnan nézzük, satuba fogják a társadalom elvárásai. Ha a munkaadójának kívánna megfelelni, ki kellene zárnia az otthoni szerepeit, anyaként, háziasszonyként viszont kevés is a napi nyolc óra ahhoz, hogy minden kívánalomnak megfeleljünk, a csillogó gyerekszemektől a kilincseken át az iskolai vásárra sütött zserbó csokibevonatáig. És persze a jelenlét, minden délutáni megbeszélésen, orvosi vizsgálaton és szülői értekezleten…

Mintha egy párhuzamos univerzumban létezne bennünk a két nő, és ha még nem lennénk amúgy is teljesen összezavarodva, bombáznak még kicsit a többi elvárással, lehet az az egészséges életmód, a tökéletes smink, a spirituális fejlődés meg a többi “apróság”, amit valahogy bele kellene szuszakolni az életünkbe.

A stressz, amit az elérhetetlen, mégis szükségesnek és megkerülhetetlennek tűnő szerepeink miatt nap, mint nap átélünk, nem győzhető le egyszerre, de szerencsére nem kell együtt élni vele. Ha sikerül megismerni azt, aki valóban szeretnél lenni, lecsupaszítva, a felesleges elvárások nélkül, sokkal könnyebb meglátni az utat, amin haladva egy könnyebben kezelhető élethelyzetet teremthetsz meg magadnak és a családodnak.

Azon, hogy milyen hátrányból indulsz dolgozó anyaként, nem változtathatsz. De ha teszel a saját karriered alakításáért, azzal erősebb, tudatosabb és elfogadóbb is leszel. Te is el tudnál képzelni egy jobb felállást a munkádban, ami boldogabbá és elégedettebbé tenne? Segítek, hogy friss szemmel nézhess a karrieredre!