Számomra a listák készítése perverz örömforrás. A kontroll érzését adják vissza, hasonlóan a tervezgetős táblázataimhoz, amiket egy-egy fontosabb életesemény előtt szoktam elkészíteni (ilyen a babakelengye és kórházi felszerelés és tennivaló táblázat, vagy a nyaralási helyszín összegző táblázat, amivel januárban szoktam elkezdeni terrorizálni a szeretteimet).
A listák nekem fontos kapaszkodók a mindennapokban, két okból is. Egyrészt, sikerült magam megismernem annyira, hogy tudjam, engem a spontaneitás éltet, az a csiklandozó érzés, amikor a dolgok az utolsó utáni pillanatban mégis összeállnak. Ez nekem ugyan energiaforrást jelent a családi logisztika viszont nem épülhet ilyen labilis alapzatra ezért kellenek a listák. Másrészt, a lányaim születésével a korábban is több dologra figyelő (értsd: szétszórt) attitűdöm csak fokozódott, a fejben tartandók viszont megsokszorozódtak. Erre is a listák tűntek eddig a legjobb megoldásnak.
Technikailag nekem az Evernote vált be, gyakorlatilag ezt használom a naptáron kívül mindenre. Listák, tervek, bejegyzések, amit a telefonomon és a laptopomon párhuzamosan használhatok, ráadásul egy mozdulattal meg is oszthatom… Nekem ennyi most éppen elég.
És hogy milyen listát is érdemes vezetni? Én mindenféle listát kipróbáltam, volt, ami még tőlem is hülyeség volt, de van, ami egészen jól bevált, és nemcsak rengeteg időt spórolok meg velük, de egy rakás kellemetlen helyzettől is megmentem magam.
És akkor itt a 10 lista, amit neked is érdemes vezetni!
- Feladat listák – a mindennapi csip-csup és fontos dolgok kerülnek fel ezekbe. Nekem van helyből magán, munka és gyerek al-listám is. Ezeket tényleg napi szinten kell vezetni, különösen a sűrű napokon, amikor amúgy csak pattognék egyik feladattól a másikhoz.
- Bevásárlólista – van egy hétköznapi “mester lista”, a különleges alkalmakra (Karácsony, szülinapok) pedig külön listát vezetek, csak frissíteni kell az újdonságokkal. Próbálkoztam anno kamra-nyilvántartással, de az már tényleg több melót jelentett, mint hasznot.
- Önfejlesztés-lista – nálam ez a téma nagyon előtérben van. Az én listámon leginkább cikkek és podcastok linkjei vannak, illetve kurzusok, amiket egyszer szívesen elvégeznék
- Ötlet-lista – nem mondom, hogy világraszóló ötletek százait ontanám magamból, de én már csak olyan vagyok, akit feltölt, ha új dolgokkal foglalkozhatom. Ez a lista pedig szuper vadasparkként funkcionál, mert ide írom le mindazt, ami eszembe jut, de nincs időm foglalkozni vele. Addig sem forgácsolódik szét a figyelmem…
- Utazási célpontok listája – ide írhattam volna könyveket vagy filmeket is, de sajnos azokkal úgy vagyok, hogy amire rákívánok azt megveszem, így a lista maga egy toronyba halmozott könyvrakás a polc tetején… Viszont az utazásokkal máshogy vagyok, nagyon válogatós és közben nagyon kíváncsi is vagyok, ezért a lista lassan bővül és szerencsére fogyatkozik is, ahogy kipipálom a célpontokat. Persze felkerültek ide a szomszéd megye kirándulóhelyei meg a lottóötöst feltételező célpontok is. Aztán sikerült ráérezni a “staycation” életérzésére is, ami a kisgyerekes életformának sokkal jobban megfelel.
- Csomagolós lista – utazás előtt pár héttel mindig előveszem, és pár perc alatt frissítem. Van hosszúhétvégés, belföldi autózós és repülős-nyaralós listám is, kés t gyerekkel már nem is mernék máshogy készülődni. Érdekes, hogy egy darabig nőttön-nőtt a lista, egy ideje pedig tudatosan kurtítom.
- Ajándék lista – ezt egész évben vezetem, elsősorban a gyerekek ajándékai miatt. Nevezzetek kontrolfríknek, de a gyerekek ajándékait általában én szerzem be a család nevében. Sajnos így is előfordul, hogy sikerül túltolni a mennyiséget – de legalább nem tudok ezért mást kárhoztatni…
- Programok és helyek listája – évszakokra is bontható, én aktuális családi és felnőtt programokat is vezetek benne. Vannak állandó programok, rendezvények, de olyan is akad, amit én szeretnék megvalósítani a jövőben.
- Anya kívánságainak listája – főleg tárgyi dolgok voltak először rajta, aztán keveredett valamiféle bakancslistával, de ebben aztán minden van… Nem azért, hogy nyomasszon, mi mindent nem sikerült még kihúzni, de kész tanulmány, ahogy a pillanatnyi fellángolásaim szépen hátrasorolódnak, az igazán fontos dolgok pedig megvalósulnak!
- Mimi-száj és Juju-száj listák – a nagylányom első életéve egy nagy, boldog – fárasztó katyvasz volt. Csillió kép készült róla, de valahogy kimaradt sok “első” emlék. Később készítettem neki egy albumot – nagy erőfeszítések árán kihámozva egy-egy emléket a kakofóniából. Viszont mióta beszél, írom az aranyköpéseit, bár az utóbbi időben annyi van, hogy csak a jéghegy csúcsa kerül feljegyzésre. A hugi listáját viszont az első perctől fogva vezetem, másfél éves kora óta pedig az ő megmondásai is listázódnak 💗

A listákkal való foglalatosság egyébként nagyon érdekes önismereti utazás is volt. Már évek óta forgatom a szívemben, de a valódi selejtezés igénye azért is emelkedett idén a megvalósítás szintjére (erről már írtam), mert a listáimon is láttam, hogy eljutottam arra a pontra, amikor akárhogy is rendszerezem a dolgaim, feladataim, azok túlnőttek rajtam. És ebben bizony oroszlánrésze van annak a hatalmas érzelmi házimunkának, amit a vállamon cipelek (pl. a listagyártás…).
Szóval a listákkal nem az a célom, hogy addig fújjam fel őket, amíg kipukkannak, mint egy lufi, hanem az, hogy a valóban fontos dolgok ne maradjanak ki az életünkből, akkor sem, ha álmomból felkeltve éppen nem jutnának az eszembe.Amit pedig ne felejts el, a listák szolgálnak téged, és nem fordítva, és egy listával sem érdemes többet foglalkozni, mint amit az könnyít az életeden!