Te mit tennél, ha tudnád, hogy mindenképp sikerrel jársz a jövőben? Meg akarnál felelni egy kiírt feladatkör elvárásainak, vagy inkább kitalálnál magadnak egy munkát, egy céget, egy feladatot, ami ezután a tiéd lesz? Mit tennél, ha belelátnál a jövőbe?

Persze, ha azt vesszük, hogy robbanásszerű fejlődésben van a világ, szinte a sötétben tapogatózunk hosszú távon abban, hogy mi is lesz “jó szakma” a későbbiekben. De vannak már sejthető irányok, amiben a pozíciókat akár te magad is megalkothatod! 

A következő összefoglaló előtt kérlek, hogy ne felejtsd el, akármilyen munkák is várnak rád a jövőben, mindig figyeld azt, hogy te hogyan éreznéd magad az adott feladatkörben, bízzunk benne, hogy a későbbiekben is szabadon választhatjuk meg a foglalkozásunkat!

Mérő László mondta nemrég egy előadásán, hogy a társadalom abba az irányba halad, amiben a lakosság egyre kisebb részének a munkájára van szükség az emberiség alapszükségleteinek ellátásához. Így egyre többen dolgoznak olyan területen, aminek terméke, szolgáltatása nem szükséges ugyan, de nem szeretnénk nélküle élni. Ezek köre pedig egyre szélesebb, ilyen a szórakoztató elektronika, de a divat vagy a művészetek is.

A jövőbe mutató szakmák pedig, most úgy néz ki, ebbe a három kategóriába sorolhatóak:

  1. Egyedi értéket képviselő szakmák, például a művészi vagy a kézműves mesterségek. Vannak ugyan arra irányuló fejlesztések, hogy a filmekben digitálisan reprodukálják a színészeket, de az emberi érzelmek hiteles átadása, vagy a kézműves termékek egyedisége mindig is értéket fog képviselni. 
  2. Személyes segítő szakmák. Ilyenek az ápolói, fizikai és mentális egészség támogató szakmák, de ide tartoznak a coachok, irodalomterapeuták, oktatók is. Ezeken a területeken is terjed a gépesítés, a magas szintű személyes törődésre azonban mindig is lesz igény és kereslet is. 
  3. Szakmák a gépnek ezen az oldalán. Igen, a matek, a fizika a jövőben sem lesz hasznavehetetlen, a jól alkalmazható STEM (tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) tudás mellett a SMAC (közösségi média, mobil technológiák, elemzés és felhő platform) tudáson alapuló pozíciók egyre több embernek adnak munkát. A technológiai fejlesztésekhez kapcsolódó új képzési és karbantartási munkák megjelenésére is számíthatsz. 

De mit tegyek, hol tanuljam meg azt, amivel aztán jól boldogulhatok a karrierem során? 

Ki kell, hogy ábrándítsalak, nagyjából semmilyen tudás, amit ma egy képzéssel megszerzel, nem lesz elegendő muníció a nyugdíjig (persze, egyre nagyobb erre az esély, minél inkább a karriered elején jársz). A jövőkutatók szerint a mai gyermekek nagyjából száz évig fognak élni, abból legalább 50-70 évet aktívan a munkaerőpiacon. Nos, ezután talán nem is kell magyarázni, miért nem lehet egy képzésre alapozni, bármilyen magas szintűek is a tanulmányok, a karrier váltásokról nem is beszélve. 

A siker titka dolgozó nőként a felkészültségben és az önismeretben rejlik.

A fent említett szakmák alapképzéseit persze ajánlhatjuk jó szívvel, de talán fontosabb, hogy legelőször a szemléletünket állítsuk át az új viszonyokhoz. 
A jövőben még inkább tudatosan kell építeni magunkat, ehhez pedig szükségesek a megfelelő, folyamatos tanulmányok és továbbképzések mellett a kompetenciáink ismerete és fejlesztése.

Mutatom a következő évtizedek kulcskompetenciáit! 

  1. Rugalmas gondolkodás és komplex probléma megoldás – a jelenhez hasonlóan a jövő is csupa olyan megoldandó helyzet elé állít minket, amiről korábban csak a sci-fi írók fantáziáltak. Ezekhez pedig elengedhetetlen lesz a nyitottság, a rugalmasság, a szemszögünk változtatása és a rendszerek átrendezése. Ez a képesség gyakorlás kérdése, és nem egy tanfolyamon elsajátítható, kipipálható tétel. Gondolkodj akár a saját jövődön, akár a világ megmentésén, folyamatosan fejlesztheted magad. 
  2. Kritikus gondolkodás – Legyen bármilyen fejlett a technológia, a mesterséges intelligencia, messze nem bízhatjuk még rá az emberi kritikai gondolkodást. Az automatizált folyamatok elemzése, a különböző párhuzamos megoldási alternatívák mérlegelése, az érvek és logika mentén meghozott döntések még sokáig emberi kompetenciák maradnak. 
  3. Kreativitás – Félted a munkád a robotoktól? Azon ia múlik, hogy reális-e a félelmed, hogy mennyire kreatív a mostani feladatod? A robotoknak ugyanis nehézséget jelent valami újnak a létrehozása, a sémák elhagyása és az elvont gondolkodás. Ez még nem megy olyan jól nekik, mint a számolás vagy más repetitív munkák elvégzése. Hangsúlyozom, még nem.
  4. Hello, emberi készségek! – A technológia és a robotok fejlődése nem abba az irányba visz minket, hogy mi is robottá váljunk (a fogyasztói társadalom meg igen, sajnos). A versenyképesség megtartásához szükséges egy nagy adag önismeret, és azok a készségek, amikkel sikeresen tudunk együttműködni a beosztottakkal, kollégákkal, ügyfelekkel (és robotokkal). Az empátia, az érzelmek kezelése és a meghallgatás képessége felerősödik, amivel megkülönböztethetjük magunkat a gépektől. 
  5. STEM és SMAC – A két ernyő képesség segítségével láthatunk (és nyúlhatunk) be a minket körülvevő technológiák működésébe. Bár nagyon kezelőbarát felületekkel találkozunk, nem mondhatunk nemet a “hogyan működik” késztetésének, így maradhatunk jó fogások a munkaerőpiacon. 
  6. Szakterületeken átívelő tudás – Itt visszakanyarodnék Mérő Lászlóhoz, aki ezt a kompetenciát tartja a legfontosabbnak mind közül. A széleskörű információszerzés a módszere annak, hogy tudásod alkalmazható legyen a legtöbb területen felmerülő kérdéseknél, abban azonban nem hiszek, hogy ez a korlátlan szörföléssel megszerezhető lenne. Ez a komplex tudás folyamatosan fejleszthető, de egy jó egyetemi képzés pont ilyen szempontból lehet hasznodra (ha a legfrissebb információk nem is kerülnek be a tananyagba). 

Üdvözöllek a jövőben! Remélem, nem rettentett el a fenti összefoglaló, ami valójában inkább segíteni szeretne abban, hogy a bizonytalan jövőt és benne magadat, a gyermekeidet inkább elfogadd, mintsem, hogy rettegj az ismeretlentől. 

A lehetőségek valóban határtalanok, a siker pedig, ha nem is borítékolható, de önmagad és a piac megismerésével felépíthető. 

Ha a jelenben meghozott döntéseidhez szeretnél segítséget kérni, fordulj hozzám még ma, bizalommal!